Vajon mennyire erősek a mi keleti kapcsolataink, ez a kérdés minket, magyar embereket gyakorta foglalkoztat, kedélyes délutáni fröccsözgetéseink alkalmával is erről beszélgetünk, elég erősek-e, vagy kellene még acélozni rajtuk egy keveset, s mint azt a nyájas olvasó bizonyára sejti is, építő szándékú politikai eszmecseréink mindig oda konkludálnak, hogy bizony, kellene. Véleményünk meghallgatásra talál, derék külügyérünk ilyenkor késedelem nélkül lovára pattan, Belső-Ázsia kies tájai felé veszi az irányt, és mi az eredmény? Újabb, immár ki tudja, hanyadik légi járat indul Budapest és valamelyik soha nem hallott nevű, ám nyilván annál fontosabb kínai város között. Legutóbb például arra derült fény, hogy nyártól már Kuangcsou is elérhető lesz légi úton, ennek nagyon örültünk, bár senki se tudta, hogy ez a fura nevű város hol található. Később aztán megtudtuk, hogy Kuangcsou nem más, mint Kanton, ettől vidorabbak lettünk valamelyest, bár nem igazán értjük, hogy ha az Osiris Kiadó 2004-ben (majd kisebb javításokkal 2005-ben és 2006-ban) kiadott, a magyar helyesírásról szóló kézikönyve Kantont Kantonnak írja (mellesleg az asztalomon álló és húszesztendősnél nem régibb földgömbön is Kantonként szerepel), akkor most mért kell Kuangcsouként emlegetnünk, ám a válasz, ha kicsit is gondolkodunk rajta, nyilvánvaló.
Csak.

Jacques Chirac és Nicolas Sarkozy megbízatása alatt öt, illetve négy volt az államfő által kezdeményezett történelmi megemlékezések száma, François Hollande már tizennyolc, Emmanuel Macron pedig nem kevesebb mint huszonnyolc történelmi évfordulón méltatott, tisztelgett, temetett, koszorúzott. Ha csak az utóbbi heteket-hónapokat nézzük, valóságos megemlékezésáradattal van dolgunk. Elnöki megbízatása alatt már François Hollande is lényegesnek tartotta, hogy valamennyire tompítsa a francia társadalmat megosztó emlékezetkonfliktusokat. Törekvését 2017-től utódja, Emmanuel Macron is magáévá tette; ő a különböző emlékezetnarratívák összebékítését állította emlékezetpolitikájának középpontjába